Hogyan jutottunk idáig?

Ami engem illet, időről időre megtorpanok, és elámulok a tényen, hogy azok az eszközök, amiket ma magától értetődő természetességgel használunk (számítógép), a mindennapjaink részei lettek (mobiltelefon, internet), hovatovább el sem tudjuk képzelni nélkülük az életet (digitális fényképezőgép), 10-15-20 évvel ezelőtt még nem is léteztek. Hanem mi volt helyettük? És ami helyettük volt, azok előtt mi volt - őhelyettük? Gyerekes kérdések ezek, de visszajuthatunk általuk a történelmi daliás időkbe, amikor a mai tizenegynéhány megapixeles digitális tükörreflexes fényképezőgépeink legtávolabbi előzményeképpen kíváncsi férfiak elképesztő dolgot műveltek: - fúrtak egy lyukat egy sötét szoba falába…

Amit tapasztaltak, bizonyára mindannyiukat megdöbbentette és ámulatba ejtette. Az történt ugyanis, hogy a falba fúrt lyukon keresztül bejutó fény a külvilág színes rajzát vetítette a szemben lévő falra. A rajz nem volt méret- vagy oldalhelyes, pontosan a fordítottja volt a kinti világnak, azaz minden a feje tetején állt. Viszont rendkívül nagy mélységélességű, nagyítható vagy kicsinyíthető képet kaphatott a furat készítője, attól függően, mekkorára tágították, illetve szűkítették a lyukat. Ez a primitív eljárás tekinthető a fényképezés ősének. A neve: camera obscura – vagyis sötét kamra. Első leírása egy arab tudóstól, Ibn Al-Haitmantól származik 997-ből. A magyar törzsek nagyjából ekkor hagytak fel kalandozó-rabló hadjárataikkal, úgyhogy ha lett volna a kép rögzítésére megfelelő eljárásuk, az egész korabeli sikoltozó Európáról lehetnének tárgyszerű képeink. De nem volt – akkor még!

A reneszánsz korában rengetegen foglalkoztak a camera obscura által közvetített optikai jelenséggel, többek között maga Leonardo da Vinci is. Ám a kép rögzítésének módjára senkinek sem sikerült megoldást találnia. Az idő múltával Leonardo inkább a repülő szerkezetek és Mona Lisa bájos mosolya felé fordult, a többiek pedig elvesztek a süllyesztőben.

A környező világ ábrázolására fogékony nagyérdemű továbbra is a festők; tájfestők, portréfestők ügyességére bízta a reprodukció nem kis gondját, cserébe odaadó rajongással ünnepelte a legtehetségesebbeket. Valami azonban mégis csak hiányozhatott, mert a festészet mellett négy további látványélmény tűnt fel a polgárosodó világ horizontján. Ők négyen lettek aztán a fényképezés, a fényképezőgép megszületésének közvetlen előzményei, mondhatnánk atyjai, ha lehetne bárkinek is négy atyja. A vásári mulatságnak sem utolsó látványélmények pedig ezek voltak:

1. Veduta – Részletes, főleg tényszerű, realista festmény, rajz vagy metszet, amely egy várost, vagy egyéb helységet ábrázol.

2. Laterna magica – Más néven „bűvös lámpás” a modern diavetítő őse volt.

3. Panoráma – Körfestmény (pl.: Feszty-körkép), később a fotográfiában is megjelent, napjainkban egyre népszerűbb (Robert Baker miniatűr- és porcelánfestő ötlete).

4. Dioráma – Világítási módszerekkel a kép idő- és térbeli változását tudja érzékeltetni, több vászonra festett kép mozgatásával egy fényforrás előtt.

Feltűnésük már félreérthetetlenül jelezte, hogy megvan a társadalmi igény a fényképezés feltalálására. Hol is járunk ekkor? A 19. század fordulóján. A Nikon, Canon vagy Pentax ekkoriban egy francia kísérletező sikerében reménykedhet, akit úgy hívnak: Joseph Nicéphore Niépce. Ugye, hogy egyáltalán nem cseng ismerősen a neve? Pedig bizony ő találta fel a fényképezést.

De erről majd legközelebb. Ha lesz rá igény.:)