Technikai alapok...

Kezdjük az első és legfontosabb szakszóval.
A fotográfia egy görög eredetű szó, jelentése: fényírás. Ízlelgessük pár másodpercig ezt a sokat sejtető magasztos szót...

Még ízlelgessük...

Olyan jó...

A fotózásban minden a fényről szól. Közvetlen fényről, visszavert fényről, vagy éppen a fény hiányáról. Arról, hogy milyen méretű nyíláson engedjük a gépbe, milyen hosszú ideig engedjük be, vagy éppen milyen érzékenységű felületre engedjük? Teszünk-e hozzá direktben, vagy visszaverve? Tompítjuk vagy erősítjük?
Így ha fényképezőgépet veszünk a kezünkbe, először is a fénnyel kell jó barátságot kötnünk. Meg kell értenünk hogyan lesz a fényből fénykép.

A fotózásban két féle fényt különböztetünk meg. Az első a közvetlen fény. A közvetlen fényt, fényforrások (pl Nap, lámpák stb) bocsátják ki - közvetlenül tódul felénk. A másik típus, a visszavert fény. Minden anyag képes többé-kevésbé visszaverni a fény egy részét (leszámítva a fekete lyukakat :) ). A fényforrásból kiinduló fény a tárgyakról visszaverődve láthatóvá teszi azokat. Láthatóvá a szemünk, vagy éppen a fotóapparátunk számára! Node hogyan készít eme csodamasina, a visszavert - vagy sugárzott - fényből fotográfiát?!

A fény az optikai lencséken (objektíven) keresztül a fényképezőgép bensőjében elhelyezett fényérzékeny felülettel (film, CCD, CMOS) reakcióba lép, ezáltal leképezik az általunk látott képet. Node hogyan is tudjuk mi szabályozni ezt a bejutó fényt?!

Egy helyesen exponált (nem túl világos (túlexpózott), nem túl sötét (alulexpózott)) fotó elkészítéséhez 3 komponensnek kell helyes arányban lennie. Ez a hármas a fényérzékenység, a blendenyílás és az expozíciós idő. Magyarabbul: az expot meghatározza, hogy mennyire érzékeny felületre, mekkora lukon, mennyi ideig engedünk fényt.

Az első lényeges fogalom tehát amivel meg kell ismerkednünk - a fényérzékenység.
A fényérzékenység a fényérzékeny felület azon tulajdonságát mutatja, hogy milyen gyorsan reagál a beáramló fényre. Az alacsony fényérzékenységű felületnek több fényre van szüksége egységnyi idő alatt, avagy több időre egységnyi fénymennyiség folyamatos beáramlásakor, cserébe szebb képet ád, míg a magas fényérzékenységű felület pont fordítva. Kevesebb fény/idő kell neki, ám rosszabb a minőség.
A magas fényérzékenység tehát segíthet, hogy gyorsabban exponálhassunk gyengébb fényben (ennek jelentőségére még kitérünk az expozíciós idő taglalása közben), ám rontja a minőséget.
A fényérzékenység nemzetközi mértékegysége az ISO, mely megegyezik a korábbi amerikai ASA szabvánnyal. Általában ISO100 szokott lenni az alapérték. Ez az érzékenység megfelelő, ha napos, enyhén felhős időben fotózunk, avagy ha állványról készítünk fotográfiát statikus témáról. Ahogy emelkedik az érték, úgy tudunk egyre gyorsabban expózni, ám ugyanúgy romlik a minőség is. Itt be kell vezetnünk egy újabb fogalmat, a fényértéket (gyakori jelölése: „FÉ”). A FÉ egy lépték meghatározása, mely a fent említett 3 fő komponens minden tagjára igaz. 1FÉ-nyi emelés az ISO-értéken azt jelenti, hogy kétszer gyorsabb expozíciós időt alkalmazhatunk. 1FÉ-nyi emelés számszerűen a duplájára növeli az ISO-értéket, tehát így a sor: ISO100, ISO200, ISO400, ISO800, ISO1600 - ezen értéken már beltérben, nem túl jó megvilágításnál is tűrhető kockákat produkálhatunk... A mai gépeken már akár ISO50, vagy ISO12800-as értékeket is beállíthatunk, ezenfelül sok gépen 1/3FÉ-s lépésekkel is emelhetjük/csökkenthetjük az értéket, így finomabban tudjuk a helyzethez igazítani a beállításokat.
Filmes gépeknél a helyzet más, ott a fényérzékenység a film tulajdonsága, tehát állítani nem lehet. Ha ISO200-as filmet veszünk, az biza az első kockától az utolsóig ISO200 marad.

A következő új barátunk a blendenyílás (vagy rekeszérték), őt egy szép „F” betűvel és mögé írt értékkel jelezzük. A blendenyílás tulajdonképpen, a fény beáramlását szabályozza, magyarán azt a keresztmetszetet az optikán, melyen keresztül a fény bejut a fényérzékeny felületre. Minél kisebb a nyílás, annál kevesebb fény jut be a gépbe. Viszont minél kisebb a nyílás, annál nagyobb számot kap az érték. 1FÉ-s léptékkel a sor: F/1,4 F/2 F/2,8 F/4 F/5,6 F/8 F/11 F/16 stb.. A mai gépeken, már itt is mód van a kisebb léptékkel való állításra, így létezik F/1,2-es, F/1,8-as, F/2,2-es, F/2,5, F/3,2 stb. nyílás is. Az, hogy milyen értékről indul és mi a felső határa, az az optika tulajdonsága. F/2,8, vagy az alatti értékkel rendelkező optikákat jó fényerejű (a szlengben „fényerős”) optikának tekinthetjük

Jogos lehet a kérdés, hogy mi értelme lehet állítani a blendét?! Miért jó, ha gátoljuk a fény beáramlását?! Itt egy új fogalom kúszik be alattomosan: a mélységélesség. A mélységélesség azt az optika síkjával párhuzamos sávot jelöli, amely élesen jelenik meg a képen. Magyarán, hogy az optika fókuszpontja (erről is lesz még szó) előtt és mögött mekkora terület az ami még éles. Nagyra nyitott blendénél ez a sáv egészen keskeny csak, tehát csak a fókuszban lévő és a vele megegyező távolságban lévő tárgyak élesek. Szűk blendenyílásnál szélesebb sáv éles a fókuszpont előtt és mögött. Persze az optikai rendszerek erősen behatároltak. Egy alap optika (~50mm - lásd később a gyújtótáv címszónál) nagyjából 50cm és 5m között képes fókuszálni, 5m után már végtelen távolnak tekinti a témát. Itt már a tág vagy szűk mélységélességnek nincs jelentősége. (természetesen nagyobb gyújtótávolságú optikánál ez az érték torzul, pl egy ~300mm-es teleoptika nagyjából 1,5m és 10m között képes fókuszálni, egy 12mm-es extranagylátószögű optika pedig 30cm-től sacc 2-3m-ig és ezen felső határok fölött állnak végtelenre.)
Mi ennek mégis a gyakorlati haszna? Több is van. Először is, a legfontosabb ok a téma. Témafüggő, hogy milyen blendenyílást alkalmazunk. Portrénál, makrónál, tárgyfotónál, avagy sportfotónál, célszerű tág blendével fotózni, mert így az alany lesz éles, a háttér és előtér homályos marad, így szépen kiemeljük a képből a kiemelendőt. Városképnél, tájképnél érdemesebb a szűk blendét választani, mert nincs mit kiemelni, ráadásul egy városkép nem is fér bele az 5m-en belüli tartományba, ígyhát jelentősége nincs a szűk mélységélességi tartománynak. Ezen felül tudni kell, hogy az optikák általában a középtartományban üzemelnek a legkiegyensúlyozottabban. Legtágabb és legszűkebb blendenyílásnál romlik a kép minősége. Egy pl 50mm-es F/1,8-as optika, F/1,8-ra állított blendenyílással, távoli téma fotózásánál, már baromi ronda képet produkál, ennélfogva ilyen szituációban érdemes „lerekeszelni” (szűkíteni a blendenyílást). Szűkíteni kell a blendenyílást akkor is, ha pl a makrofotónál nagyobb sávot szeretnénk élesben látni, vagy akkor is, ha úgy komponáljuk a témát, hogy több fontos képelem is van rajta és azok nem egy síkban állnak.

Példa szűk mélységélességi tartomány (tág blende) alkalmazására:
 

 
Makro                                                                                             Portré

Sport

Képelem leválasztása az előtérről és a háttérről

Példa tág mélységélességi tartomány (szűk blende) alkalmazására:

 
Ezeken a képeken a téma megkívánja, hogy mind az előtérben lévő, mind a háttérben lévő elemek élesek legyenek

A helyes expozíció érdekében állítandó 3 komponensből már csak a expozíciós időről (avagy záridőről, avagy zársebességről) nem beszélgettünk. A záridő egészen egyszerűen azt az időt jelöli, amíg a fotó készül. Magyarán, amíg hagyjuk, hogy a fény hatására reagáljon a fényérzékeny felület. Még profánabb megfogalmazásban: amíg nyitva van a zár. Ez az idő sötétebb környezetben hosszabb kell hogy legyen, világosabb környezetben rövidebb - a helyes expó érdekében. A záridőt nemes egyszerűséggel másodpercben, vagy tört másodpercben mérjük. Nagyjából 1/1000mp-től 30mp-ig lehet állítani a fényképezőgépek expozíciós idejét, mindemellett sok esetben találkozhatunk egy úgynevezett „B” (bulb) záridővel is, mely egyszerűen olyan hosszú exponálást tesz lehetővé, míg az exponáló gombot nyomva tartjuk.

Tehát a hármas összeállt.
Nézzünk némi összefüggést a 3 komponensre.
Mondjuk ISO200-on, F/4-en, 1/1000mp-es záridővel fotózhatnék, de ugyanazon fényviszonyok között én szűkebb mélységélességi tartományt szeretnék, ezért feltornászom a blendenyílás értékét F/8-ra. Mi történt?! 2FÉ-es csökkentést hajtottam végre, a kép alulexponált lesz. Ezért kompenzálni kell. Vagy 2FÉ plusszal ISO800-ra kell emelni a fényérzékenységet, vagy szintén 2FÉ plusszal 1/250mp-re kell csökkenteni a záridőt, vagy mindkettőn 1FÉ-t kell emelni, tehát ISO400 és 1/500mp. Bármely komponensnél növelem a FÉ-t, valamelyik másiknál csökkentenem kell - és ugyanez fordítva.

Írnék pár gyakorlati példát, de előtte gyorsan ki kell térnem a gyújtótáv magyarázatára, vagy a későbbiekben lesz 1-2 homályos folt.
A pontos, ám nehezen érthető definíció valami ilyesmi: a gyűjtőlencsékre párhuzamosan érkeznek a fénysugarak, majd a lencse másik oldalán egy pontban találkoznak. A fénysugarak metszéspontja és a lencse fősíkja közötti távolság a gyújtótávolság. Mértékegysége a milliméter.
A legegyszerűbb azonban, ha a gyakorlati megnyilvánulását értjük inkább meg, melyet legjobban egy ábrával tudnék szemléltetni.

Így hát rajzoltam:
 

Az ábrán jól látszik, ahogy nő a gyújtótávolsága az optikának, úgy csökken a látószög. Gyújtótávolság változtathatósága szempontjából 2 fő csoportra oszthatjuk az optikákat:
1.) változtatható gyújtótávolságú optikák (zoom lencsék)
2.) fix gyújtótávolságú optikák

Gyújtótávolság mértéke szempontjából 3 csoportot is megkülönböztethetünk, bár ezek sokszor (főleg zoom lencsék körében) eléggé összefolynak.
1.) ~30mm-nél kisebb gyújtótávolságú optikákat nagylátószögű optikának nevezzük (hisz nagy a látószögük! :) ),
2.) ~30mm-től ~80mm-ig alap-optikákról beszélünk,
3.) ~80-mm fölött már teleobjektívnek hívjuk a lencséket.

Még egy apróság, melyet fontos tudni. Az optikákra írt mm-érték sok esetben (kivéve pár kompakt és bridge gépet) egy normál, kisfilmes (35mm-es avagy Leica-formátumú) fényképezőgépre vetített érték. A digitális fényképezőgépek képérzékelője azonban kisebb a 35mm-es filmkockánál (kivéve a fullframe-es digit gépeket (a full frame kifejezés jelentése: teljes filmkocka)). Így egy fura jelenség alakul ki. Az optika kirajzol egy képet, melyet akkora méretre vetít ki, amely lefedné a filmkockát. Azonban a filmkocka mérete 36mm × 24mm, míg mondjuk egy alap Canon digitális tükörreflexes érzékelője csak 22,5mm × 15mm. Mi történik?
Ezt is egy ábrával tudom legjobban érzékeltetni:
 

A piros kör, az optika rajza, a homályos téglalap az a terület, ami a filmkocka lenne, ha filmes gépről lenne szó, azonban itt az érzékelő csak az éles területet fedi le. Ezáltal a kép szélei levágódnak (ezért nevezik az ilyen kisebb érzékelős gépeket az angolból átvett crop - vágás szó segítségével croppos váznak). Mit változtat ez a gyújtótávolságon?! Miután a végtermék egy szűkebb kocka lesz, mint amit az optika a gyújtótávolságának megfelelően ki tudna rajzolni, ezért ez nagyjából olyan, mintha közelebb mennénk a témához, magyarán, mintha belezoomolnánk a képbe. Ezt azonban mi nem tudjuk befolyásolni, tehát a végkonklúzió: ahhoz, hogy megkapjuk az optikánk valós ekvivalens értékét, a gyújtótáv értékét meg kell szorozni a filmkocka mérete és az érzékelőnk mérete közötti arányszámmal. Canon tükörreflexes digitális gépek esetében ez a szorzó 1,6, Nikonoknál 1,5, de a neten minden gépről hamar kideríthető az arányszám. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy ha felteszek egy 50mm-es optikát egy filmes vázra, az ott 50mm-es optikának megfelelő képet fog adni, ha Canon digitálisra teszek fel 50mm-es optikát, az 80mm-es optikának megfelelő képet ád (50×1,6=80), Nikonon 75mm-nek megfelelőt (50×1,5=75).

Gyakorlat, helyes expóra.
Virágot akarok makrózni a réten. Sok a fény, tehát mehet ISO100-on, hogy minél szebb legyen a rajzolat. Le akarom választani a környező giz-gazokról, szép mosott, homogén hátteret akarok, így az optikán állítható legtágabb blendét választom. Ez a kettő innentől fix értéknek tekinthető és a gép fénymérőjét tekintve, már be tudom állítani a zársebességet.

Gyengén megvilágított helységben akarok kedvesemről fotográfiát készíteni. ISO800, vagy ISO1600-ra állítom a fényérzékenységet, a legtágabb blendenyílást választom, majdan a fénymérő által vezérelve állítom a zársebességet.

Nappali városképet akarok fotózni.
ISO100, szűk blende (F/8, vagy magasabb érték), a hozzájuk tartozó záridő.

Éjszakai városkép.
Állvány nélküli: tilos. :)
Állvánnyal: ISO100, F/8, megfelelő záridő (akár 30mp).

Azonban sok esetben nem lehet a záridőt alárendelni a többi értéknek. Van sok olyan szituáció, amikor a záridő a legfontosabb szempont.
Minél hosszabb a záridő, annál nehezebb a gépet bemozdulásmentesen megtartani. Ezen kívül akármilyen fixen tartjuk a gépet, az alany is bemozdulhat. Sportfotónál, koncertnél, esküvőnél, rendezvénynél figyelni kell, hogy a záridő elég rövid legyen, hogy se a kezünknek, se a témának ne legyen alkalma bemozdulni. Az egészet bonyolítja, hogy a minimális kézremegés a gyújtótávolság növekedésével felerősödik. Biztos nézett már mindenki távcsőbe. Egy pici kézmozdulattól egyből ugrik a kép. Ez történik akkor is, ha teleobjektívvel fotózunk. Minél nagyobb gyújtótávolságú lencsét használunk, annál gyorsabban kell expózni, hogy ne mozduljon be - vagy állványt kell használni. Általában működő teória, hogy az optika mm-ben megadott gyújtótávjának reciproka az az érték, amit záridőként állítnunk kell, a biztos bemozdulásmentesség érdekében. Tehát egy 50mm-es optikánál minimum 1/50mp-es záridőt kell használni, míg egy 300mm-es teleobjektívnél 1/300mp-et. Ez persze egyénenként változó.

Újabb gyakorlati példa: szürkület van, nincs nálam állvány, de szeretnék csinálni egy képet a kivilágított Budai Várról, ahogy mögötte vörösen izzik a lemenő Nap fényében az ég.
Felrakok egy 50mm-es optikát, melyhez 1/50mp-es záridőt alkalmazok hogy elkerüljem a bemozdulást. Miután nem szeretnék szellemképes, rossz minőségű fotót és a vár már jócskán az optika végtelen mezejébe esik, így F/8 körüli értékre állítom a gépet. Itt most a hármasból a fényérzékenység maradt utólag állíthatóra, tehát a fénymérő adatai alapján beállítom a megfelelő ISO-értéket. (Ezen persze a nagyöregek felhördülnek, hiszen ha mindezt filmes géppel tenném (melyben a film már benne van és így az ISO-érték az adott), akkor a blendenyílás állításával igyekeznék elérni a helyes expót.)

Ezek a példák nem szentírások, sok esetben sántítanak is picit, csupán a fényérzékenység-blendenyílás-záridő hármas együttműködését és használatát hivatottak bemutatni.